Mozgásszervi rehabilitáció stroke után

Mozgásszervi rehabilitáció stroke után

Betegem 2013-ban került a sürgősségi osztályra strokekal.

A CT baloldali agykamrában vérzést igazolt. A neurológiai osztályon stabilizálták, de jobboldali végtagjai jelentősen gyengültek, karját nem tudta mozgatni.

Egy év rehabilitációval a jobb lába viszonylag helyre jött, de karját továbbra sem tudta használni.

2015 január 5.-én kezdtük meg a Safe Laser 500 Infra készülékkel a kezelését, az idegpályák lefutása mentén. Az első eredmények február közepén jelentkeztek, a beteg vállból meg tudta emelni a kezét és az ujjai is kicsit elkezdtek mozogni.

A 3. hónapra ugrásszerűen felgyorsult a gyógyulása. Kezét már a feje fölé is fel tudta emelni, vastagabb dolgokat már újra meg tud fogni és az üvegnek a kupakját is le tudja csavarni a korábban béna kezével.

A Safe Laser használatával (egyéb betegségeknél is) 5 hónap alatt több sikerélményt értünk el a fizikoterápiás rendelőben, mint 28 év munkája alatt.